Ave kollégák! 

Úgy döntöttem, hogy most a nyáron, mivel sok szabadidőm van, blogolgatok egy kicsit gyakrabban.  Most a nagy (és egyre növekvő) melegben eszembe jutott a tavalyi gólyatábor, amiről már amúgy is tervezgettem szinte azóta egy bejegyzést, csak még sosem jutott rá időm, hogy megírjam. De majd most.

Tehát, mint azt néhányan már tudjátok, és a címből is látszik a BME-VIK-re járok (villamosmérnöki kar), mérnök informatikus szakra.

A felvételi ponthatárok lezárása után türelmetlenül nézegettem a postát, mert nagyon vártam, hogy küldjenek valamit, akármit. Elsősorban persze a felvételi döntésről szóló levelet vártam, nem mintha nem tudtam volna az eredményt, de mégis. Amikor nővéremet felvették egy másik intézménybe, egy csomó mindent kapott, többek között kari újságot és gólyatábori meghívót (meg egy csomó real-life spamet, na azt nem vártam). Aztán hamarosan meg is érkezett két vastag boríték, tele információval, egy vaskos Impulzussal (ez a kari újság) no és persze a gtb meghívóval. "Ave kollégák!", így a megszólítás. A levél, bár kicsit szűkszavú volt, a lényeget tartalmazta (nem bölcsészek írták :D). Egy kicsit meglepődtem azon, hogy azt javasolták, hogy menjünk szalmakalapban (nem az én stílusom :P), de végülis a nagy melegre való tekintettel úgy döntöttem, hogy abban megyek. És milyen jó döntés volt! Volt ennek ugyanis egy értékes hozadéka amellett, hogy a keletiben pottyantgató galambok ellen kiváló védelmet biztosított: már Pestre menet, a vonaton összetalálkoztam azokkal, akik ugyanoda mennek, mert így könnyű volt megismerni egymást (sokszor szinte egyszerre kérdeztük: "Gólyatábor?" - önkéntelen mosoly; ennél jobban nem is indulhat egy ismerkedés). Sokkal jobb volt így utazni, mert egyrészt volt kivel beszélgetni, másrészt nem éreztem magam olyan elveszettnek. Az igazat megvallva kicsit félve indultam el, de szerintem ez természetes. Néhányakkal ellentétben nekem az eddigi barátaim közül senki nem jött velem azonos helyre, de mint később kiderült, nagyon sokan voltak így. A Keleti pályaudvaron pedig már egész nagy csoportba verődtünk a szalmakalapoknak köszönhetően, és addigra már a friss ismeretségekkel felvértezve vártuk a Tatabányára induló vonatot. 

Utazás közben néhányan sörözgettünk, és már olyan ismeretségeket is kötöttem, amikből később igazi értékes barátságok születtek.

Tatára érkezvén a seniorok fogadtak minket, és együtt mentünk a táborhelyre. Útközben beszélgettünk és velük is megismerkedtünk, és nagyon jófejnek bizonyultak, ami nem véletlen, elvégre válogatott társaság. Már akkor rengeteg dolgot megtudtam az egyetemről, csak az út rövidsége miatt nem volt idő túl sokat beszélni, ezt persze később bőven volt alkalmunk bepótolni. Útközben máris egy kellemes meglepetés ért minket: először nem a szállásra mentünk, hanem a helyi strandra, ami a nagy meleg miatt tele volt szuperjó csajokkal :). Itt egész sokáig maradtunk, és rájöttem, hogy én szeretek labdát dobálni a vízben :D! Elég népes társaság voltunk, és sikerült néhány helyi lánnyal is megismerkedni, illetve ők is beálltak velünk játszani. Néha kijöttünk, ilyenkor egy hideg, gyöngyöző pohárba töltött sör szolgáltatta a felfrissülést.

Strand után mentünk végül a táborba. Ekkor már kezdett sötétedni. Lecuccoltunk a szálláshelyünkre (ilyen kis faházas kemping volt). Minden szoba kapott egy seniort, akihez az ügyes-bajos dolgokkal lehetett fordulni ("hol a WC? hol a büfé?" - ilyenek). Volt egy közös-nagy beszélgetés az egyetemről, ahol alaposan kiokítottak minket, és rengeteg dologra felkészítettek. Egy csomó szívástól kíméltek meg. Megismertük a kollégiumi köröket, hihetetlen, hogy mennyi mindennel lehet itt foglalkozni. (A fenti képet pl. a spot készítette, ott van a logójuk a jobb alsó sarokban.). Iszonyatosan profi volt a szervezés. A seniorok egységes, zöld polóban voltak, így könnyű volt megtalálni azt, akitől lehet kérdezni. És teljesen mindegy volt, hogy ki, mindenki ugyanolyan segítőkész volt! Ez rám nagyon pozitív benyomást tett.

Utána este még volt egy karaoke-party, meg néhányan alkoholizáltak is, én személy szerint annyira nem, csak néhány sört kortyolgattam. Végeredményben remek buli volt ez a nap, és már kezdett derengeni a hajnali napfény, amikor nyugovóra tértünk.

Másnap, amikor a többség felkelt (dél körül) sportvetélkedők voltak, négy gólya csapat (négy polószín) és a seniorok vetélkedtek. Ez egész sokáig elhúzódott. No persze nem a középiskolás tesiórákra kell itt gondolni :). Itt egy kép, amin látszik, hogy milyen rengetegen voltunk. Pontos számot nem tudok, de 500 fölött volt, az biztos.

Estére a seniorok - nem tudom, hogy - de elhívták az első napon a strandon megismert rengeteg lányt, és óriásit buliztunk :). Ekkor már én is beiszogattam egy kicsit, úgyhogy ezt nem is részletezném :D.

Harmadnap kettőkor keltem :) és majdnem lemaradtam a már korábban beharangozott beszélgetésről az itt végzettekkel, ami nagyon érdekelt. Elvégre fontos, hogy mit ér majd a diplománk, ha megszereztük. (jó értéke van :P). A beszélgetés és a tábor fontos tanulsága, hogy tanulni kell! Könnyű ezt nem komolyan venni, pedig érdemes. Nem középiskola ez, hogy úgyis átmész, és csak a leghülyébbek buknak meg, ha egyáltalán... Itt más a dörgés, ezt már a gólyatáborban megtudtuk, és később a saját bőrünkön is az egyetemen. Ugyanakkor nem szeretném elterelni a szót a témáról: aznap este tudtam meg, hogy minek a rövidítése a BME valójában: Buli Minden Este :D :D :D. A többit ki lehet találni.

Másnap reggel (azaz délután fél kettőkor :) ) felkeltünk, összepakoltunk, és indultunk is haza. Vége volt a tábornak. És mit mondjak még? Eszméletlen jó volt! Amellett, hogy hatalmasat buliztunk, rengeteg valóban hasznos dolgot megtudtunk az egyetemről. Hazafelé menet útközben eszembe jutott, hogy indultam el :). A szalmakalap visszafele is a fejemen volt. Alig vártam az évkezdést!

Coming soon: Első napok az egyetemen!